Életem első repülése, egy nap Milánóban

Kereken 6 évvel ezelőtt történt, pont ezen a januári napon, még 2019-ben. Ezelőtt még sosem repültem, fogalmam se volt, hogyan is működik mindez. Akkortájt pont a Budapesti reptéren dolgoztam, így adott egy kis plusz motivációt a repülők mindennapi látványa.

Egy nap, mikor már többedik ember adott valami kifogást, miért nem jó neki egy utazás, a hazatartó buszon érett meg bennem a gondolat, amit még most is meghatározónak érzek sokszor, hogy vagy egyedül, vagy sehogy. Ezt így ettől az adott utazástól elvonatkoztatva is fontosnak érzem, talán kicsit szomorúnak is, meg nem is, hogy ha mindig csak másokra várunk, akkor sok lehetőségről lemaradunk. Néha csak önmagunkért kell elutazni valahová, beülni egy kávézóba, elmenni egy rendezvényre, belevágni valami újba.

Csak egy napra mentem, kora reggel 6kor indult a gépem, a levegőbe emelkedés és landolási részt nem igazán élveztem, de amikor vízszintesen haladt, akkor olyan volt, mintha csak valami buszon ülnék. Maga a jegy igen olcsó volt, nem is gondoltam volna, hogy 7ezer forintért retúr repjegyet fogok tudni venni, és pont ablak mellé kaptam az automata helyemet is, így láthattam az Alpokot is saját szememmel a magasból. Maga a gép egyébként a Malpensai reptéren szállt le, menetrend szerint kb 8 órakkor, ahonnét 9-10 óra között érkeztem meg a Milánói főpályaudvarra. A retúr buszjegy egyébként viccesmód majdnem ugyanannyiba került, mint a teljes repülés ára.

 Milánói Dóm

Leonardo da Vinci Múzeum

Belvárosi látkép

Megosztás
csendesutazo
csendesutazo
Articles: 2